2014. március 10., hétfő

Megérkezés az örök városba

Allora...cominciamo.. :)

Szóval, kedves mindenki!

Úgy érzem, itt az ideje, hogy elkezdjem a blogolást, különben mindent ötször kell elmondanom, ötször kell elmondanom, ötször kell elmondanom.....csakúgy mint, ahogy az olaszok teszik velem, ha akarnak valamit :)

Hogy az elmúlt hetet röviden összefoglaljam, megérkeztem Rómába március 1-én éjszaka, kb. éjfélre oda is értem a hotelhoz, hiszen miért is jött volna időben a transzfer, amit okosan lefoglaltam..ha nem foglalom le, már rég felszálltam volna az első menetrend szerinti buszra, ami behoz a központba, ehelyett vártam egy órát a fagyban, legalább megismertem néhány embert :) Pl. egy olasz lányt, aki épp hazajött látogatni, de amúgy a Bazilikával szemben van Budapesten egy ügynöksége, ahol asszem apartmanokat adnak ki, vagy utakat szerveznek, már nem is tudom.

Amikor végre átráncigáltam a cuccomat (2 bőrönd - kb. 40 kg) a macskaköves utcákon, megérkeztem a hotelhez, ahol is kiderült, hogy ők a 3. emeleten vannak, a lift viszont nem működik..Nem kis bosszankodás után elindultam fölfelé, felhúzva az első lépcsőfokra a 25 kg-os bőröndömet, amikor is a fogantyú végleg megadta magát, és a kezemben maradt. Valszeg feltűnt a recepciósnak, hogy negyedórával a csöngetés után sem jelentem meg, vagy meghallotta az anyázást, mert lejött segíteni, és felcipelte a bőröndömet..JEJEJEJEEE.

Másnap reggel újult erővel (ez azért nem teljesen igaz, mert kb. 2 hete már alig pihentem, annyi elintéznivaló volt otthon) bevetettem magam a városba, vettem bérletet, telefon/internet előfizetést, apróhirdetéses újságot, stb. Mindezt azután, hogy megittam a kávémat, megettem a croissant-omat a hotel melletti "bar"-ban, aminél jobb helyet azóta sem találtam. 

Kicsit felgyorsítom a dolgot, mert elég hosszú lesz így a beszámoló. Kb. 3 napon keresztül hívogattam mindenkit, és jártam a várost, úgy hogy minden este 10-kor, amikor hazaértem leszakadt a hátam, hogy szobát találjak. Lakás szóba sem jöhetett, mert annyi ösztöndíjat azért nem kapok, de szerencsére azért mással nem kell megosztanom a szobám (...pedig volt ilyen jelentkező..szuper kis lakás.. :/ , alagsor, harmonika-ajtók a szobákon, 40-es gigolo, aki azzal próbálkozik, hogy hétvégenként ott kéne aludnia a kanapémon a szobámban, de van egy spanyolfal, ami elválaszt, szóval ne aggódjak). Szóval, persze senki nem beszél angolul, úgyhogy az olasz szoba-bérlős szótáram az igen sokat fejlődött..nem is tudom, hogy nem mentem teljesen rossz címre egyszer sem (mondjuk a házszámokkal még most is gondban vagyok).

Aztán 3 nap után, már megegyeztünk két lánnyal, hogy beköltözöm hozzájuk, aznap már ki is csekkoltam a hotelből, elmentem várost nézni, stb., amikor is délután kapok egy sms-t, hogy mégsem biztos a dolog, majd este 8-kor eldöntik, mert akkor megy még egy lány megnézni a lakást..Hát szuper! Végül visszamentem még egy éjszakár a hotelbe, megvártam, míg megkapom az sms-t, hogy a másik nyert, aki egy évre veszi ki (bár lehet, hogy az "illedelmesen anyázós" sms-em sem segített), és felhívtam a "B" verziót, hogy akkor másnap költöznék.

Így most a főbérlőm egy detektív és annak a felesége, aki sajnos nem dolgozik, úgyhogy a lakótársaim szerint leginkább csak arra van ideje, hogy néha betoppanjon ellenőrizni. Najó, azért remélem nem ilyen durva..de látszott rajta, hogy marhára nincs dolga. Sajnos állítólag nem engedi, hogy vendégeket fogadjunk, de a lányok azt mondták, hogy nekik nem gond, náluk is szoktak aludni, de volt már, hogy egy emelettel feljebb szaladtak a vendégek, amikor reggel betoppant a nőci.. Szóval aki vállalja a kockázatot, az jöhet :)

Két lakótársam: Yumi, kínai lány,aki 10 éve él Olaszo-ban, és Chiara, aki olasz, és persze egyikük sem beszél angolul. :) nem baj, ezért jöttem, így nincs is kísértés..csak az irodában :) Jól kijövök velük, ízlik nekik a sütim, néha még nevetgélünk is, amikor megértek valamit abból, amit hadarnak ... Mindenesetre az olasz gesztikulációt már kezdem elsajátítani! Pár nap alatt szépen berendeztem a szobámat, voltam az IKEA-ban, van virágom, gyertyáim, kislámpám, szőnyegem, stb. Sajnos semmit nem lehet a falra kitenni, úgyhogy még ki kell találnom, hogy milyen álló alkalmatosságot fogok használni képek kiaggatására (talán egy festőállványt..majd megpróbálok szerezni a bolhapiacon, és akkor már a festéshez is hozzákezdhetek:)).

Múlt hét csütörtök óta már dolgozom, habár egyelőre csak az ismerkedős periódusban vagyok, ma találkoztam először a szervezet két vezetőjével is. Akinek nem mondtam volna, a szervezet, ahol dolgozom Youth Action for Peace Italia egy nemzetközi nonprofit szervezet, akik önkénteseket gyűjtenek össze a világ minden pontjáról és szórnak szét a világ minden pontján. Amúgy nagyon érdekes, egyre jobban tetszik, ahogy belemélyedek, és sajnálom, hogy otthon eddig még nem találkoztam velük. Pedig már sokszor eszembe jutott, hogy valamit csinálnék, valahova mennék önkénteskedni, ráadásul ezek általában külföldi táborok, amik még izgisebbek, és persze olcsón, az úti költséget és egy regisztrációs díjat kell csak befizetni. Sok táborban az erdő közepén laknak egy erdészlakban a fiatalok, és segítenek a növények, állatok megóvásában, rendben tartásában, mások az Alpok hegyoldalain takarítanak be terményeket, megint mások romos várak rekonstrukciójában segítenek, vagy gyerektáborokban animátorkodnak. Szerintem tök jók! Én kb. minden 3.-ba elmennék! Ja, és persze el lehet menni akár fóka rezervátumba is az óceán partjára dolgozni. Tehát, amit én fogok csinálni, az egyrészt irodai munka (szervezés, marketing, regisztrációk, stb,), aztán tájékoztatók, tréningek tartása (miután engem is kiképeztek), aztán táborok vezetése június-júliusban Olaszo. különböző pontjain. 

Turistáskodás: 
Eddig csak néhány dolgot láttam, mert az elején ki voltam purcanva, meg úgy érzem, semmit sem kell elsietnem, hagyok lehetőséget majd azoknak is, akik jönnek látogatni :) Szóval voltam a Spanyol lépcsőnél, a Villa Borghese-nél, a Trevi-kútnál, a Pantheonnál. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!









Vasárnap pedig elmentem egy macskamenhelyre a hiper-önkéntes kolléganőmmel, Manuela-val, aki nem tudom, hogy mikor foglalkozik magával, mert ott dolgozik a YAP-nál, közben örökbe fogadott egy 12 éves kutyát, akinek az egészségére egy csomó pénzt rákölt, közben jár a macskamenhelyre, hajléktalanokkal készít interjúkat és a közelében lévő parkot ápolja..és lehet, hogy van még olyan, amiről még nem tudok. :)




Néhány érdekesség, ami nagyon tetszik:
A kávézókban, amik "bar"-ok reggelente az olaszok a pultot támasztják, és úgy dobják be a kávéjukat :)
Az autók pedig két oszlopban parkolnak a járda mellett, annyira dugig van a város, és ha valaki ki akar állni a belső sorból, akkor az elkezd dudálni, amíg meg nem jelenik a külső autó tulajdonosa :) Persze olyan, hogy kereszteződéstől 5 méterre nem lehet parkolni, olyan nincs..vagy ha van is, senki nem veszi tudomásul, ezek mindenhol parkolnak, még a zebrán is :)..és állítólag, ha egy rendőr egy parkoló autóra büntetést akarna tenni - ami amúgy sem jellemző, mert ők a rendszer részei - a többi környéken álló autóból elkezdenek dudálni, mire a tulajdonos kiszalad a kocsijához, hogy még idejében leállhasson vitatkozni a rendőrrel :)

na, mára ennyi, puszi mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése